Kissé könnyelműen fogadkozok az utóbbi időben. A mátrai lázas túra után megfogadtam, hogy legközelebb a fagyok beállta, vagy egy hosszú aszály után megyek újra terepre. Mégis, 9 napnyi esőmentesség után múlt héten már a Börzsönyben voltam. Azután azt fogadtam meg, hogy idén oda sem megyek többet. Ehhez képest...

Egy nagyon vegyes teljesen börzsönyi túrát hoztam össze. Disójenőtől Rakodóig az eddigi legjobb túráim egyikét tudhattam magam mögött, nem mellesleg a teljes 2290 m szintből 1600-at. Ami ezután jött, az maga volt a rémálom...

A szokásos 8:07-es vonattal indultam, de az eddigiektől eltérően nem Verőcére vagy Kismarosra, hanem váci átszállással Diósjenőre. A kelet-börzsönyi látnivalókat ugyanis csak így tudtam épkézláb módon felfűzni. A kisvonatozás hatalmas élmény volt, a hétvégén mindenki a Börzsönybe tartott, a vonat (legalábbis belül) az indiai vonatok zsúfoltságával vetekedett. Jó volt Diósjenőn kiszabadulni.

Kellemes 8-10 fok fogadott, ismét jó választás volt a 3/4-es nadrág és thermozokni párosítás. A Drégelyvár felé vivő börzsönyi kék szenzációs lett volna, ha nem lett volna ilyen sáros. Száraz időszakban mindenképp újra meglátogatom. Így viszont lemenekültem róla, az ugyancsak Pénzásásra vivő, nagyjából "párhuzamos" jelzetlen dózerre. Nem mellesleg itt vettem csak észre, hogy a Garmin nincs elindítva.

A dózer Pénzásás előtt újraegyesült a kékkel, ami az erdőből egy egynyomtávoson érkezett meg, sóvárogva néztem be rá. Drégelyvárra már a kéken haladtam, felérve pedig egy gyors fotópihenőt tartottam. A kék ezen szakaszán már egyébként nem volt vészes a sár.

Drégelyvárról a piroson gurultam le az erdészeti útig, azon visszamásztam Pénzásásra, ahonnan a K4-en folytattam a Csánki kertig, majd a sárgán fel a Kámorra. Errefelé sarat már egyáltalán nem láttam, de a Kámorra való mászás trükkös volt. Az avar ugyanis eltüntette az ösvényt, a fasűrűség sem segített, csak a jelzések. Azok elég gyakran fel voltak festve, mégis többször találtam magam ösvényen kívül, amit csak onnan lehetett észrevenni, hogy kicsit (vagy sokkal) nehezebb lett a tekerés. Ilyenkor a erősen bezoomolt Garmin terelt vissza a jó irányba.

A Kámoron újra megcsodáltam a kilátást, bár az előző hetihez hasonlóan még délelőtt is kissé ködös volt a látvány. Lejtőzés következett, tovább a sárgán, le a Jenői-závozig, ezután egy rövid jelzetlen intermezzo után küszködtem a zöldön Csóványos felé. A zöld legalja sáros és nyomvájús volt, de szerencsére csak rövid szakaszon, utána hagyományos nehézségekkel - kövek, meredekség - kellett már csak harcolni.

Ekkor történt, hogy számomra ismeretlen bringást pillantottam meg magam előtt, ugyancsak felfelé küszködés közben. Mivel volt homályos képem az ugyancsak Börzsönyben zajló Serrenő-túra útvonaláról, gondoltam, az utóvédet sikerült befognom, és erről meg is bizonyosodtam, amikor elhaladtam mellette. Hamarosan újabb bringás következett, utána pedig Pepét, és a Subaru-színekbe öltözött Rossit pillantottam meg magam előtt. Rossi erre begyújtotta rakétáit, őt már csak a bevárási pontjukon értem utol, de Pepét beértem, és megvitattuk a világ dolgait két percben.

A bevárási ponton én is megálltam pár percre, majd elváltunk, a túra ment le Királyházára a K4-en, én tovább a zöldön Csóványosra. A zöld eddig is tetszett, de a következő része volt a legjobb. Alkalmanént, például a legtetején nagyon meredek volt, de sima. Csörlőfokozatban jól ki lehetett tekerni, és be lehetett gyűjteni a gyalogtúrázók elismeréseit is :).

Csóványoson nem időztem, azonnal gurultam le a piroson a Nagy-Mánára, ahol sosem jártam ezelőtt. Jókora lejtőzés következett, és mivel ugyanerre jöttem vissza, kissé tartottam a visszaúttól, de megérte: tényleg gyönyörű panoráma várt rám, 4-ből 3 célpont ezáltal ki lett pipálva. A visszamászás nem volt valami élvezet, de a kilátásért cserébe belefért.

Csóványos alatt a kedvenc P3 következett, a múlt hetihez képest ellentétes irányban. Rakodónál időben és szintben is féltávnál jártam, szenzációs volt a túra, minden úgy nézett ki, most is meglesz a megcélzott 3000 m szint. A Jancsi-Juliska vadászház volt a következő, célpont, ide jelzetlenen gurultam le. Ez a szakasz más kissé nyomvájús volt, nem éppen élvezetes, a vadászháznál pedig ismét otthon voltak, megint máshol kellett pihenőt tartanom.

Jelzetlenen folytattam a P+ jelzésű út felé, folytatódott a sár és a nyomvájúk, de a legszebb meglepi a P+-on várt rám. Itt van az ősz, itt van újra, de sajnos vele együtt a legutálatosabb következménye is: az avar alatt megbújó sárpocsolyák, nyomvájúk, illetve a sárral teli nyomvájúk. Egy látszatra jól járható, valójában szinte folyamatosan tolásra kényszerítő 3 km állt köztem, és Holló-kő, a nap negyedik fénypontja között.

Bányapuszta után nem sokkal eluntam a banánt, lehúztam Holló-kőt a listáról, és egy jelzetlenen elindultam lefelé, a börzsönyi kék irányába. Ez az út is sáros volt, és nyomvájús, de egy fokkal tekerhetőbb, mint az előző P+. A cél Kisirtáspuszta volt, a K/K+/K4/S4/S+ útvonalon, ahol még jóval szárazabb években is irtózatos dagonyákkal, és nyomvájúkkal találkoztam, ezért rejtély, honnan vettem, hogy ez a szakasz idén teljesíthető lesz traktortól eltérő járművel.

Az eleje, a K-ról lecsatlakozó, hegyre felmászó K+ még úgy ahogy járható volt, bár eleinte tartottam tőle. Amikor a másik oldalon leért a hegyről, és széles erdészeti földúton folytatódott, abban már nem volt köszönet. Itt fuccsolt be végleg a túra. A K+-on majd a K4-en is végig toltam, a hatalmas nyomvájúk miatt esélytelen lett volna felülni a bringára. Az S4 csatlakozásánál benéztem az S4-re, és jót nevettem. Szó sem lehetett, hogy arra folytassam, ebből a borzalomból csak a K4-en továbbhaladva, a Nagy-Hideg-hegy alatt tudtam kiszabadulni. Ez 2-3 kilométer, de tudtam, hogy ez az út feljebb egynyomtávossá válik, és ott végre már csak a meredekség miatt kell majd tolnom.

Így is történt, hamarosan vége lett a sárnak és nyomvájúknak, de az út több helyen durván emelkedett, tekerésről itt szó sem lehetett. Voltak nagyon szép szakaszai is, de ezt a jelzés továbbra is egy irányban használom, lefelé.

Végül felértem az OKT kereszteződéséig, innen pedig a sotteren pörgettem fel a Nagy-Hideg-hegyre, hátha találok fent ismerőst, illetve nagyon vágytam már valami sós ételre is. Nagy hiányossága volt a mai túraútvonalnak, hogy nem tartalmazott büfés pihenőket, az Isostartól és az édes zseléktől pedig már hányingerem volt ekkorra. Fent nem volt senki ismerős, én pedig beültem egy teljesen íztelen/sótlan húslevesre.

A rengeteg tolás az erőmet, és a kedvemet is elszippantotta, ekkorra már a levegő is nagyon lehűlt, ezért csak egy szátfagyós sotteres, majd aszfaltos legurulás volt hátra. Reméltem, hogy Királyréten elkapom még a serrenőket, ami be is jött. Éppen az autókba pakoltak, amikor befutottam, így a Királyrétről való további legurulást megspórolhattam. Eredetileg csak Verőcéig váltottam jegyet, ott kedvenc giroszdámat terveztem meglátogatni, végül az Árpád-hídnál szálltam ki, és Jandit követve kipróbáltam a híres-neves Fanni büfét.

Az utolsó hidegzuhany itthon ért, a kártyaolvasóba dugva minden kép elszállt a kártyáról. Így se szép helyek, se nyomvájús dagonya, se sáros cipő nem lesz, Pepe képeivel kell beérni. Trackem maradt csak, nagyjából másfél kilométerrel és 50 méter szinttel kurtábban a valóságnál.

Útvonal: Diósjenő - Láz lapos - Pénzásás - Drégelyvár - Pénzásás - Csánki-kert - Kámor - Jenői-závoz - Hárombarát-nyereg - Csóványos - Nagy-Mána - Oltár-kő - Rakodó - Jancsi-Juliska vadászház - Kis-Hideg-hegy - Bányapuszta - Kis-Pogány-hegy - Nagy-Hideg-hegy - Királyrét. Táv: ~66 km, szint: 2290 m.