Noha a Vértes már eddig is szerepelt a címkéim között, köszönhetően egy tavalyi, többnyire aszfaltos, és csak részben vértesi tekerésnek, amelyen ráadául utas voltam, a hegység lényegében ismeretlen terep volt számomra, amelyet a közelsége miatt előkelő helyen állt a kívánságlistámon. Május elsején jött el a felfedezőtúra napja.
Hat klubtársat sikerült rávennem az útra, Dave még egy tatabányai hölgyismerősét is beszervezte, így összesen nyolcan gyülekeztünk délelőtt 10 órakor Szárliget vasútállomásán, ott, ahol az egy héttel ezelőtti gerecsei túrát befejeztük.
A kék jelzést nem volt nehéz megtalálni, hiszen pont átvág a vasútállomáson, de figyelmetlenségem miatt gyorsan el is veszítettük. Szerencsére hamar gyanús lett a jelek hiánya, és miután újra megtaláltuk, rövid tekerés után eljutottunk a Mária-szakadék bejáratához.
A szakadékot kétféle útvonalon is kikerülhettük volna, ez némileg javította volna a tekerés/tolás arányt, de nem tettük, hiszen e sorok írója, egyben a túra vezetője :), előnyben részesíti a festői szépségű, vadregényes, de esetleg tekerhetetlen szakaszokat az unalmasabb, tekerhetőekkel szemben. Sajnos a szakadék csak kb másfél kilométeren át tartott, kiérve belőle sokkal civilizáltabb utakon jutottunk el Vitányvár romjaihoz.
Itt rövid pihenőt tartottunk, majd egy izgalmas, és nagyon meredek lejtő után hamarosan a Szarvas-kút forrásához érkeztünk. A kút nem volt túl bővizű, a nagyjából fél kulacs per perces vízhozama miatt jócskán elidőztünk, mire mindenki megtöltötte a maga kulacsát. Továbbindulva elhagytuk a kéket, és a piros jelzésre, Vértessomló felé kanyarodtunk. Kellemes lejtőzés következett, csak a por rontotta némileg az élvezeti értékét, amit nem szívesen nyeltem, ezért le is kellett maradnom az előttem haladóktól.
Vértessomlón átvágva tovább haladtunk a piroson, Majkpuszta felé, itt már sík szakaszon. A tekerés mégis nehezünkre esett, ez volt a túra leghomokosabb szakasza, néhol nyeregben maradni is komoly kihívás volt. Majkpusztán a Remeteség meglátogatása elmaradt, bár nem is volt előre meghirdetve. Ezért csak néhány percet pihentünk, miután Oroszlány érintésével Várgesztes felé indultunk.
Ekkor a sárga jelzést követtük, ismét nagyon homokos utakon. Várgesztes előtt ideiglenesen újra rácsatlakoztunk a kékre, felmásztunk a Zsigmond-kőhöz, egy kőkemény kaptatón, amiért kaptam is hideget-meleget :). Noha a Vértesben egy csúcs sem kúszik 487 méter fölé, a meredekségek sok helyen a Börzsönyt idézték.
A Zsigmond-kőnél megpihentünk, élveztük az alattunk elterülő Várgesztes, és a távolabbi dombok látványát, de mivel minden pihenőnek vége lesz egyszer, innen is továbbindultunk a kéken, ami egy darabig már nem csak emelkedett, egy szűk nyomtávon, de még tüskés ágak is emlékeztettek rá, hogy mi most egy igazi montis túrán veszünk részt. A Mátyás-kúthoz érkezve csapatunk hölgytagja, Marina lecsatlakozott. Nem örültünk neki, de így volt logikus. Mivel Száron ért véget a túra, onnan Tatabányára aszfaltozni az erős szélben nem sok embernek lett volna kedve.
Heten folytattuk utunkat, a Szép-Ilonka-forrás volt a következő megállás. Itt nem akartunk pihenni, mégis kellett, mert nyomozni kényszerültünk a P+ jelzés után. Nehezen találtunk rá, könnyen elvesztettük. Ezt utólag nagyon sajnáltam, mert a jelzés Szárig egy térképen is kellemesnek tűnő völgyben haladt. Mi ehelyett megmásztuk a tőlünk balra elterülő meredek hegyoldalt, amelyen őszről itt maradt mély avarral, faágakkal és kövekkel kellett megbírkóznunk.
A gerincre felérve némi térképbújás után rájöttünk, hol is vagyunk, megtaláltuk a gerinc mentén haladó P jelzést, és így a tervezett útvonallal párhuzamosan, de a völgy helyett a gerincúton haladtunk Szár irányába. Ha már feleslegesen másztunk, legalább kilátás kárpótoljon, ezért tettünk egy gyors kitérőt a Körtvélyes csúcshoz, ahol pont olyan kilátó állt, mint amilyen Csóványoson is (illetve a Margitán, a Gödöllői-dombságban). A tiltó, és életveszélyre figyelmeztető kiírás ellenére (ha tényleg életveszélyes, úgyis bezárják alapon) felmásztam a kilátóba, de a kilátás csak mérsékelten kárpótolt. Nem a Csóványoson megszokott látvány fogadott, ellenben ráláttam az alattunk húzódó völgyre, és még inkább sajnáltam, hogy elhibáztuk azt az útvonalat.
De ha már a kilátás nem volt az igazi, azért a túra utolsó szakasza, a lejtőzés Szárig némileg kárpótolta a mászást. Igaz a néhol lazább talajra figyelni kellett, nem lehetett 50-nel elengedni, mint múlt héten a gerecsei piroson, de azért leérve mindenki szívesen gondolt issza erre a szakaszra.
Bár nem minden túratárs zárta szívébe a Vértest, én mindenképpen visszamegyek még. Az útvonal revízióra szorul, az Oroszlány-környéki sivatag kimarad, Gánt és Vérteskozma viszont rá lesz fűzve, és az is biztos, hogy a következő túrával nem várom meg 2010-et.
Útvonal: Szárliget - Mária-szakadék - Vitányvár - Szarvas-kút - Vértessomló - Majki remeteség - Oroszlány - Várgesztes - Zsigmond-kő - Mátyás-kút - Szép-Ilonka-forrás - Macska-bükk - Körtvélyes - Szár. A túratáv 49.8 km, a szint 1064 m volt, a nehéz talaj miatt mindkettő jóval többnek tűnt.
A túrán készült képeim itt, Mókus képei itt.
Utolsó kommentek