Szeretem a Cserhátot. Azóta vagyok így vele, amióta először betettem ide a lábam. Országúti túráim során előszeretettel kezdem, vagy fejezem be itt a tekerést. Különösen szeretem a Herencsény-Cserhátszentiván szakaszt, mert erre az aszfalt is osztrák szintű. Montival eddig egy rövid szakaszt jártam be, Szandától Cserhátsurányig. Akkor csomagos túra keretében másztunk (toltuk fel) Szandára, majd bámultuk a fenséges kilátást. Oldbike tavalyi túraképei után végképp ki akartam próbálni a cserháti montizást, és a sors úgy hozta, hogy ennek ma jött el a napja.
Pedig jövő héten kellett volna, erre a hétvégére ugyanis egészen mást terveztem, csak abba az időjárás megint beleköpött. Viszont az idokep.hu alapján úgy tűnt, a Cserhát nem sok esőt kapott, érdemes volt hát nekivágni.
7:03-kor vonatra ültem, majd egy hatvani átszállással 8:50-kor érkeztem Pásztóra. Gyors kajálás után nekivágtam. A körülmények ideálisak voltak, szépen sütött a nap, a 21-es úton átkelve pedig jól tekerhető, kellemesen emelkedő úton kezdtem mászni az 567 méter magas Tepke felé. A Garmin volt a szemem, mert az út jelzetlen volt, bár olyan híreket is hallottam, hogy a Cserhátban a jelzett utakon sem sok jelzést fogok találni. 7 km után felértem a Tepkére, ahol egy jó magas, jócskán a fák fölé magasodó kilátó fogadott. Odafent pedig gyönyörű körpanoráma, a Mátrától kezdve a teljes Cserhátot beláttam, többek között az előttem álló útvonalat is.
Kissé elhamarkodottan már ekkor kezdtem odaítélni a túrának a 2010-es év túrája címet. A Tepkétől továbbindulva azonban szépen fokozatosan jött a feketeleves. Először csak egy kissé köves, meredek egynyomtávos formájában, ami a Purgára vezetett, de ilyen, sőt ilyenebb van máshol is. A Purgán nem volt semmi kilátás, de utána nem sokkal ismét a Cserhátban gyönyörködtem, egy névtelen kilátóponton. Ezt még három hasonló követte volna, a Varjú-bércen kettő, és a Köves-bérc. Az első varjú-bérci K3 azonban pár méter után elveszett a bozótban, majd ugyanígy jártam a másodiknál is. A Köves-bérchez ezért tovább sem mentem, visszagurultam a Garábra vezető elágazásig, és legurulram Garábra.
Garáb teljesen kihalt kis zsákfalu, nem is időztem, hanem aszfalton átgurultam Felsőtoldra, onnan pedig Hollókőre szerettem volna, de ez nem ment simán. A Garmin ugyanis mit sem ér sokágú kereszteződésekben. Én pedig kétszer is rossz irányba mentem el, mire harmadikra megleltem a kéket, ami amúgy nem volt eldugva, legalábbis a jelzésekre nyugodtan támaszkodhattam volna. A kékben azonban nem volt köszönet, itt már erdészeti dózerek által masszívan feltúrt, nyomvájús tereppel kellett birkóznom. Sár nem volt, viszont az a kevés, ami mégis, az faltól falig elállta az utat. Így a bringa megúszta sár nélkül a napot, de a cipőm talpát takaríthatom.
A szenvedős szakasz után egy vakítóan zöld mező fogadott, amelyet a kellős közepén szeltem át. Picivel odébb egy még nagyobb mezőben gyönyörködhettem, amely tele volt szénabálákkal. A telefon zöldje sajnos nem adja mindezt vissza, ezt élőben kellett látni. Ilyen zöld mezőben mászva buktam át egy gerincen, aminek a másik oldalán a hollókői vár látványa fogadott.
Legurultam Hollókőre, a Vár-étteremben legurítottam egy csésze palóclevest, utána küldtem egy igazi palóc Gundel-palacsintát, majd fél egykor elindultam fel a várdombhoz. Gyorsan felértem, fotóztam, majd eljátszottam ugyanazt a bénázást, amit Felsőtold után, míg a sok útvonal közül a helyeset megtaláltam.
Ekkor már volt bennem némi szálka a Felsőtold utáni nyomvájús szakasz miatt, de ami ezután jött, az végképp betett. Pozitívumként kaptam egy utolsó csepp Ausztriát (újabb vakítóan zöld mező, bálákkal, amit most fentról csodálhattam), majd egy újabb teljes szélességű mocsaras pocsolya, majd ezen átvágva elnéztem a kéket, és a (legalábbis cserháti viszonylatokban) jól járható, de brutálisan meredek dózeren küszködtem. Itt ugyanis a Garmin meredekségadatába voltam belemerülve. Bőven 30% feletti szakaszt még kitekertem, míg a VDO-nál 30% felett már tolás kezdődött. Éreztem már korábban, hogy a százalékokat bőkezűbben méri, itt erről megbizonyosodtam.
A kaptató tetejére érve visszaváltottam a térképre, akkor láttam meg, hogy valahol a semmiben járok. Kaptatón vissza le, rátaláltam a kékre, ami nagyjából a szép dózerről a semmibe kanyarodott felfelé. Szúrós, belógó ágak, kemény, tolós emelkedő, akárcsak a börzsönyi OKT Törökmező után. A kaptató végére érve kicsit szélesedett az út, de a belógó ágak, és a vájús út nagy ütemben szívta le a hangulatomat.
Éspedig olyan intenzitással, hogy a Dobogó-tető előtti elágazásnál, ahol én terv szerint a kéken mentem volna tovább, elegem lett. A sárga tűnt a legrövidebb menekülőútvonalnak az aszfalt felé, aminek a nagy részét amúgy is bejártam volna visszafelé. Meglepő módon jelzések voltak, de a Cserhát itt végképp kimutatta foga fehérjét. A sárga ugyanis teljesen be volt nőve aljnövényzettel. Nem szúrt, nem is akaszkodott bele a bringába, de a tekerést még síkon, és lejtőn is lehetetlenné tette. Az erdőből kiérve pedig még erre is rátett egy lapátal: a jelzés be volt szántva, eddig még legalább sétálni tudtam, a szántásban viszont már csak botorkálni.
Az aszfaltra kiérve börtönből szabaduló rabnak éreztem magam. 3 óra volt ekkor, további terepezésről szó sem lehetett. Pásztóra nem volt értelme visszamenni, inkább Hatvan felé vettem az irányt, természetesen jókora kacskaringókkal. Így kimaradt a Zsunyi-patak völgye, amit nagyon sajnáltam, és útba is esett volna, de már nem vitt rá a lélek további terepezésre. 17:05-kor értem Hatvanba, ahol cukrászdát látogattam, majd a 18:07-es vonattal visszatértem Pestre.
Útvonal: Pásztó - Tepke - Purga - Garáb - Felsőtold - Hollókő - Dobogó-tető - Cserhátszentiván - Alsótold - Kozárd - Ecseg - Csécse - Szarvasgede - Apc - Zagyvaszántó - Lőrinci - Hatvan.
A túra távja így 85.4 km lett, a szint viszont érdekes téma. A montin már csak a Garmin mér, de ő helyből három adatot szolgáltatott: a túra végén 1625-öt mutatott a barometrikus mérő, a Garmin Connectre feltöltve korrigálatlanul 1810-et, korrigálva pedig 1467-et. Elég nagy a szórás. Viszont mivel figyeltem a szintmérőt túra közben, és nagyon szépen ki is mért mindent, és a két feltöltött adat átlaga majdnem a barometrikus adat, ezért a "jegyzőkönyvbe" az 1625 kerül. A terepes vánszorgás (bringatolás) tempójáról pedig mindent elmond, hogy a túrát 30 km aszfaltozással megfejelve is csak 14 lett a nettó átlag... De legalább Cserhátszentiván előtt sikerült begyűjteni egy 72-t.
Azt hiszem, a Cserháttal van egy befejezetlen ügyem, Szanda még pl hátravan, de a további útvonaltervezéshez igénybe veszem oldbike tapasztalatait.
Utolsó kommentek