Nagy nap egy blog életében, amikor új címkét kap, és a mai ilyen. Bár nem először túráztam a Mátrában, az még a blog előtt volt, így ma első alkalommal kap "mátra" címkét egy blogposztom.

Országúti napot tartottam. Eleve ez volt a terv, és a heti esők is rájátszottak erre. Bár tegnap végre hazahoztam, és felszereltem a Speci új kerékszettjének első kerekét, így kínálkozott a montis próba, maradtam az eltervezett Cserhát-Mátra körnél.

Az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy Veresegyház helyett Vácról indulok, ami nem egy logikus kezdőpont egy Kékestető-hódításhoz, viszont így hangolhattam a Sejcével, ami a jókedvemet és a várható szintet is megdobja, nem beszélve arról, hogy így átkelhetek az egész Cserháton. Eddig minden túrán a végén, afféle kegyelemdöfésként jött a Cserhát, ma furcsa volt ezzel kezdeni.

A Sejce után pár kilométert a 2-es út festői szakaszán gurultam, gyönyörködtem a Magas-Börzsöny látványában, ahol lehetett, majd jobbra fordultam, Nőtincs felé. A mosoly pedig egy pillanat alatt lefagyott az arcomról:

Csodálatos K/DK irányú szembeszél fogadott, ami a cserháti szakaszon szinte végig, 69 kilométeren át lassított. Ennek ellenére a tájegység hozta, amit elvártam tőle: véget nem érő hullámvasutazás, csodálatos panorámák, vakítóan zöld mezők, Szente után egy remek szerpentin, és a végére egy ékszerdoboz: Cserhátszentiván. A falut félkörben hegyek ölelik körbe, amelyek közül dominál az 513 méter magas Bézma. Kár, hogy egy jókora lejtőn rongyoltam lefelé, és nem volt szívem elveszíteni a lendületet, így nem álltam meg fotózni. Jellemző volt a Cserhátra, hogy az út legmagasabb pontja mindössze 333 méter volt, a begyűjtött szint Pásztóra érve mégis ezer méter felett volt.

A déli harangszót Pásztón akartam meghallgatni, de a szél miatt csak negyed egykor érkeztem be. Előzetesen attól féltem, hogy a Cserhát miatt elkezdenek görcsölni a combjaim, de ebből nem lett semmi. Ez talán - vagy talán nem - összefügg azzal, hogy ma először nem sima csapvizet, hanem Isostarral kevertet kortyolgattam a kulacsból. Egy barátságos buszmegállóban megtartottam az első, nem csak fotózós szünetet, kajáltam, majd nekigyürkőztem a 25 kilométeres mászókának, aminek a végén Galyatető várt.

Igazi mátrai hangulat fogadott, út mellett csobogó patak, festői faluk, néhol már alpesi hangulat. Itt, a meredek hegyoldalak és az erdő miatt a szél is csak ritkán tudott megzavarni, és a hosszú mászás sem volt olyan megerőltető, mint a cserháti hullámvasút.

Galyatetőre érve próbáltam megkeresni a kilátót, de két aszfaltos úton sem találtam, a harmadikkal meg már nem próbálkoztam. Gyors kajálás után továbbindultam, mert szerettem volna 3-ra Kékesre érni.

Galyáról lefelé kritikán aluli volt az út minősége, pedig sok helyen el lehetett volna ereszteni a bringát... A 24-esre kiérve ugyan javult a helyzet, de itt már ismét a mászásé volt a főszerep. Cirka 3 kilométer után Mátraházára értem, ahol egy balossal elkezdődhetett az utolsó, 300 méter szintet tartalmazó szakasz fel Kékestetőre.

A 15-ös érkezés majdnem meglett, 15:10-re értem fel. Ettől függetlenül jó időben voltam, a hazaút terén bőven volt variálási lehetőségem. Nem sokat időztem, mert már kezdtem fázni odafent, így egy gyors fotó és némi kajálás után elkezdődhetett a Nagy Rohanás.

Érdekes módon, Gyöngyösig nem nagyon sikerült 60 fölé menni, és nem a paraeffektus miatt, mert az 70 felett kezdődik, hanem talán a szél, talán a szerpentinkanyarok miatt. Mindenesetre így is gyorsan elfogyott a Gyöngyösre tartó 15 km.

Gyöngyös nem éppen kerékpárosbarát város, szinte mindenhol biciklit tiltó táblákba ütköztem. A szél miatt, ami még errefelé is inkább oldalról fújt, ahelyett, hogy segített volna, lemondtam az Adács-Vámosgyörk-stb kacskaringóról, és a 3-as úton, ami elég széles, és ma szerencsére kevéssé volt forgalmas, Hatvanig tekertem.

A sietségnek oka volt az is, hogy Hatvan helyett Gödöllőn akartam befejezni a túrát, és mellette a kedvenc hatvani cukrászdámat is meg akartam látogatni. Miután megnéztem a felismerhetetlenségig átalakított régi házunkat, és temetőben is meglátogattam néhány elhunyt rokont, betértem a cukrászdába, ahol feltankoltam sütivel és capuccinoval, így szinte újjászületve indultam neki a fennmaradó 30 kilométernek.

Gödöllőig volt az úton néhány emelkedő, ezek szép csendben kis híján 2600-ig vitték a Hatvan után 2420 körül álló szintet. Gödöllőn is nosztalgiáztam egy keveset, meglátogattam a gimimet, majd mivel már félem, hogy Kistarcsáig sem jutok el szürkülés nélkül, és mivel eleve nem is terveztem tovább menni, ezért a 18:40-es vonattal tértem vissza Budapestre.

Az utat azért neveztem főpróbának, mert ahogy már korábban utaltam, tervbe van véve idén a Grossglockner High Alpine Road, de kinéztem egy másik, könnyebben megvalósítható célt is: az 1946 méter magas Kral'ova Hol'át Szlovákiában, amelyhez csak Somoskőújfaluig kell eljutni vonattal, vagy autóval, és talán egy menetben elintézhető az oda- és visszaút is.

A mai útvonal: Vác - Sejce - Szendehely - Nőtincs - Felsőpetény - Bánk - Romhány - Kétbodony - Szente - Debercsény - Magyarnándor - Mohora - Cserháthaláp - Cserhátsurány - Herencsény - Cserhátszentiván - Alsótold - Pásztó - Mátrakeresztes - Mátraszentimre - Galyatető - Mátraháza - Kékestető - Mátraháza - Mátrafüred - Gyöngyös - Hort - Hatvan - Aszód - Gödöllő. Táv: 219 km, szint: 2595 m.

A túra képei itt találhatók.