Mi lenne méltóbb lezárása az évnek egy kellemes kis bringatúránál? Palladium kolléga is hasonlóan gondolkodott, így viszonylag korán, 10 órakor bringa nyergében találtam magam. Természetesen (?) Budai-hegység volt a menü, bár a farkasordító hidegben szerzett tapasztalatok birtokában januárban akár nagyobbat is merhetünk álmodni.

A HHH felé vettem az irányt, a szokásos ferenc-hegyi közbeiktatással. Már a városban is -6 ˚C várt. Sajnos a kamáslim otthon maradt, és ebben a hidegben a téli cipő önmagában már kevés volt. A fázós kezem már a Ferenc-hegyen felmelegedett, de a lábujjaim egyre jobban fáztak. Az Árpád-kilátónál jeleztem Palladiumnak, hogy késni fogok, ezért nem megyek a HHH-ra, találkozzunk a Határ-nyeregnél. Telefonálás közben meglepett kedvenc cirmos cicám, de egy gyors dögönyözés után tovább indultam.

A találkozó után megmásztuk a Vadaskertet, majd Hűvösvölgynél beültünk teázni. Itt komolyan úgy gondoltam, hogy a napi tervnek fele sem lesz meg, mert fáztam. A Palladium által felajánlott kamásli kicsi volt, de szerencsére nálam volt a nyári, sár ellen használt kamáslim, amelyet biztos ami biztos alapon a cipőre húztam. Csodák csodája, felment rá, de a slusszpoén csak ezután jött. Ha már lúd, legyen kövér, felhúztam az esőnadrágomat is, felülre pedig a széldzsekit. Így lent kettő (térdnél három), fent pedig négy réteg ruha volt rajtam, de mozogni még mindig jól tudtam, és innentől kezdve élvezetes lett a bringázás.

A zsebkendőnyi kis kamásli ugyanis pont a menetszelet fogta vissza. Ekkor már -8 ˚C volt a hőmérséklet, de minden életfunkció visszaállt optimális értékre, úgyhogy jókedvűen folytattuk az utunkat. A Hárs-hegyek között nem az unásig ismert sárgán vágtunk át, hanem rögtön a Nagykovácsi felé menő út kereszteződése után elmentünk egy jelzetlen úton balra, a volt OPNI felé. Pontosabban egy szakaszon régről itt maradt piros jelzéseket követtünk, habár a térkép szerint a pirosnak már semmi köze ehhez a környékhez. Az OPNI mögött egy durva emelkedő várt ránk, de mivel a felfeléken nem fázott a kezünk, ezt egyikünk sem bánta. Az ismeretlen útvonalakon történő kis kavargás után végülis eljutottunk Szépjuhásznéhez.

A sárgán folytattuk, amely szakasz szerény és tévedhetetlen véleményem szerint a Budai-hegység legszebb útvonala. Az utak remekül járhatóak voltak, némi gyalogoskerülgetés után meglepően hamar leértünk Budaörsre. Ennek örömére nem hagyhattuk ki az előttünk magasodó Odvas-hegyet. A hegy tetejére feltolva Palladium némi - nem túl meggyőző - lázongásba (az ő szavaival hisztibe) kezdett, de mivel jó kuncsaft, egy decathlonos zselével könnyen jó belátásra lehet téríteni.

Így nem volt probléma a Kő-hegy, és a visszaútvonal sem, ami azt jelentette, hogy vissza kellett másznunk a piroson Normafa felé. Mivel a Kő-hegy csak 225 m magas, onnan a köd mellett már némi kilátás is volt, kicsit én is kajáltam, és visszaindultunk. A piros kaptatót megint élvezték a kezem ujjai. Kicsit eltévelyegtünk, szerencsére Palladium résen volt a számára ismeretlen terepen is, majd befutottunk Normafára. Csillebérctől kezdve már -9 fokban tekertünk, de a mászás után egyikünknek sem jutott eszébe fázni.

Egy gyors rétesezés után legurultunk a Harang-völgyön, de a hazáig tartó szakaszt egyikünk sem zárta szívébe, ugyanis egyre másra fagytak le az ujjaink.

Útvonal: Blaha - Ferenc-hegy - Árpád-kilátó - Határ-nyereg - Vadaskert - Hűvösvölgy - Szépjuhászné - Virág-völgy - Sorrento - Budaörs Odvas-hegy - Kő-hegy - Csillebérc - Normafa - Harang-völgy - Moszkva-tér - Blaha. Táv: 56.5 km, szint: 1590 m. Képek itt találhatók.

Tanulság: mínuszokban a téli cipőre is kamáslit kell húzni, és kesztyű terén erélyesebben kell fellépni a hideg ellen. Ja, és Budaörs után az agyoncukrozott tea is megadta magát, a -9 fokban már ő is darabossá válik. Hétvégén talán Pilis, addig is:

Boldog új évet!