Végre újra nyeregben... Bár már 4 hete bringával járok munkába, 2 hete említésre méltó hétvégi túrám volt a Vándormásokkal a Mecsekben (majd meg is említem itt is, csak eddig készülődés volt), az első komolyabb tekerésre a nyaralásig kellett várnom.
Apropó nyaralás, idén Salzkammergut volt betervezve, csak ezt keresztül húzta a sok nyűgöm, amit a vállsérülés koronázott. Így kicsit nyugatabbra keresgéltem, aminek eredményeként négy éjszakát Meranoban, Olaszországban, 5 éjszakát pedig Neukirchen am Großvenedigerben, Ausztriában töltünk. Természetesen mindkettő az Alpokban fekszik, az első a Stelviotól, a második a Großglocknertől lőtávolban...
Vasárnap hajnalban indultunk, 4 bringa a tetőn, az én országútim, Luki, Bori és Pharao montija. Sajnos az Epic nem fért fel ötödikként, őt majd Csabi hozza utánunk, hogy legalább Ausztriát láthassa (újra). Borit és Pharaot Neukirchenbe vittük, ők végig ott tartózkodnak, Luki és én pedig továbbautóztunk Meranoba.
Merano Olaszország Dél-Tirol nevű autonóm provinciájában helyezkedik el. Dél-Tirol, a nem töri-föci-szakosok kedvéért, nagyjából az osztrák Erdély. A kis falvak egy az egyben lehetnének Ausztriában is, a nagyobb városok, mint pl Merano, már olaszosabbak, mediterrán jellegűek, de németül kiválóan megélünk itt is. A helyválasztás oka egyértelmű: legyen közel Neukirchenhez (az eredetileg választott szálláshelyhez), és legyen közel a Stelviohoz is.
Az időjárás mostanában nem túl kegyes velünk, az ideúton pl végig esett, Neukirchenben is kb 13 fok volt megérkezéskor, ezért rettentően megörültem, amikor reggel napsütés ébresztett. Eldőlt, ma lesz a Stelvio-mászás nagy napja.
Gyors, de kicsit kései reggeli, kis kolbászolás a városban, kajabolt után kutatva (ugye mondtam, hogy mediterrán városka...), majd végre autóba vághattuk magunkat, és irány a Stelvio. Én talpig bringás ruciban, Luki hétköznapiban, ő inkább autózott, és csak fent akart kicsit tekeregni.
A forgalmas főutat elhagyva, 965 méteren szálltam ki az autóból. 1800 méter szint várt rám, 25 kilométerrel, ezért - figyelembe véve az elégtelen felkészülést - 3 órát adtam magamnak, hogy feljussak. Ebbe persze a fényképezős megállások is bele kellett, hogy férjenek. Az út borzasztó egyszerű volt: meg kell egyben mászni az 1800-at, majd le kell gurulni.
1000 méteren kb. 19 fok volt, de sejtettem, fent mi vár rám, ezért volt nálam ruha pluszban is. Jól haladtam, Egy óra alatt elfogyasztottam 800 méter szintet, a második óra végén is 1500 felett jártam. Itt még nem is a fáradtság szólt közbe, hanem a látvány. 48 szerpentinen kanyargott az út, az első néhány még erdőben, a többi viszont lélegzetelállító panorámában. Lehetetlenség volt nem meg-megállni fotózni, vagy egyszerűen csak ámulni. Illetve öltözködni... Luki többször megelőzött, majd bevárt, közösen is fotózkodtunk, szóval hasznosan telt a tekerésmentes idő.
Az utolsó fél órában már be-beszóltak a hónapok óta hosszú terhelést nem kapott izmaim, egyszer meg kellett állnom nyújtani is. 2 óra 30 perc tekerés után pedig befutottam a "célba", vagyis a hágóra. 2 fok fogadott, és rengeteg árus, akik mindenféle szuvenírt, többek között biciklis cuccokat árultak. Mindjárt be is szereztem egy sapkát, az ugyanis a szálláson maradt, és ami nélkül kék fülekkel értem volna le, majd pedig megpillantottam egy nagyon szép "Stelvio 2760" feliratú mezt, ízléses szerpentin-mintázattal, kék, piros, és rózsaszín színben. És hát ugye, Olaszország a Giro hazája, szóval a színválasztás nem is lehetett kérdés :).
Fent pizzázás, capuccino (dupla, eszméletlen jó volt), kis kitérő még feljebb egy kilátópontra, majd elindultam lefelé. Luki utánam, de most megelőzésről szó sem lehetett. Lefelé nem az autó volt az úr, sorban ettem meg az autósokat, pedig minden második Kehrét elfékeztem, és vannak nálam sokkal bevállalósabbak is.
Lent bevártam Lukit, feldobtam a Haibike-ot a tetőre, majd elindultunk haza. Azon is elvitatkozgattunk, vajon a Großglogner-út, vagy a Stelvio a szebb. Lukinak a Stelvio, én nem tudtam dönteni. Mindkettő másként szép. A Stelvio magasabb, és lélegzetelállító a sok szerpentinkanyar mind alulról, mind felülről. Viszont ugyanazt a völgyet bámulom 48 kanyaron keresztül. A Groß útvonala viszont sokkal változatosabb. De végülis egyszerű, egy héten belül mindkettőt le kell tekerni, nem pedig a szépségükön mélázni :).
Illetve jött közben egy harmadik versenyző, amely holnap lesz meglátogatva: a Jaufen-hágó (Jaufenpaß/Passo di Monte Giovo). Erre autóztunk Meranoba jövet. "Csak" 2094 méter magas, de a kilátás elképesztő volt róla is.
Utolsó kommentek