A sok budai kör után Visegrádi-hegység volt a a soros a hétvégére, mégpedig szombaton, Serrenő-túra keretében. Ez számomra kimaradt, így szegényebb lettem egy jó sarazással, és 40 km-nyi aszfaltos hazatekeréssel a 11-es úton. A beszámolók ismeretében inkább biztosra mentem, és ismét egy budai kört rajzoltam magamnak, Nagy-Szénással, és nagykovácsii capuccinózással.
Szempont volt még az is, hogy legalább 142 méter szintet tartalmazzon a kör, ennyi kellett ugyanis az idei százezerhez, de ennél még a munkába menés is több. A legelejét nem bonyolítottam, a Ferenc-hegy - Árpád-kiltó útvonal becsukott szemmel is menne már. Ezután lefelé indultam, a zöldön az Apáthy-sziklához. Errefelé sár nem volt, de volt helyette megmaradó hajnali pára, ami az avarral karöltve jégpályává varázsolt egyes meredekebb szakaszokat, például a szikla felé vezető út egyes részeit.
Az Apáthy után, a volt OPNI felett sikerült kicsit eltévedni. Track nem volt betöltve, az hozzávetőlegesen a fejemben volt, így bátrabban vágtam neki jelzetlen utaknak, de ez éppen nem jó felé vitt. A kísérletezés ára egy jókora lépcsőzés volt, amivel végre eljutottam a Széher utca végéig, ahol rácsatlakozhattam az áhított Z+ jelzésre.
A Remete-szurdok bejáratához érve újra kísérletezésbe fogtam. A szurdok nem jöhetett szóba a sziklamászó szakasza maitt, de a kis utcákból kiindulva találtam egy jelzetlent, ami felvitt a Remete-hegyre. Utólag aztán jobb választás lett volna a K+, mert ez a jelzetlen sok helyen avaros volt és csúszós, de utána kárpótolt a kék, ahol cseppet sem zavart, hogy pár napon belül harmadszor tekerek rajta,
Ezen meg sem álltam a Nagy-Szénásig, ami idén eddig kimaradt. Viszont a szél itt erősen fújt, meg egyébként sem álltam sehol sokáig, ezért folytattam újdonsült kedvencem, a Meszes-hegy felé. Arra bazíroztam, hogy mivel korábbi időpontban érek oda, mint a múlt héten, ezért talán jobb képeket is sikerül összehozni. Azonban mire odaértem, a nap szépen elbújt, ami miatt az ott készült képek megint nem adják vissza azt, amilyen élőben.
Ezután gondoltam egy merészet: eredetileg úgy gondoltam, hogy innen egyből visszamászok Nagykovácsiba, ehelyett itt úgy döntöttem, leevickélek a hegy nyugati oldalán, és körbe, a sárgán megyek vissza. Nos, a lefelé nem volt az a kimondott élvezet,annyi pozitívuma volt csupán, hogy errefelé a léptékek kisebbek, mint a Mátrában, vagy a Börzsönyben. Így, mire elkezdtem volna igazán utálni ezt a szakaszt, le is toltam, és újra felülhettem a nyeregbe.
Nagykovácsin a nap második célpontja, a Kovács Cukrászda várt, fejedelmi, tejszínhabos capuccinóval. Lehet vitatkozni, hogy ez így capuccinónak nevezhető-e, az viszont biztos, nálam függőség alakult ki, gyakran fogok még ott megfordulni, akár munka után a városival is.
Fél 2 sem volt még ekkor, bőven volt idő csavarogni Nagykovácsitól délre is. A zöldön sár fogadott, híg, folyós fajta. Szerencsére felfelé haladtam, így kicsi volt a tempó, különben az egész az előlapomon kötött volna ki. Ismét, mire kezdett volna elegem lenni belőle, a zöld letért a sáros dózerről, remek erdei útvonalon haladt tovább. Az Anna-vadászlak után következett a Z+, ami szenzációs volt. Nagyon széles, autópálya minőségű dózer, enyhén lejtett, a viszonylag élénk gyalogos forgalom mellett is zavartalanul lehetett rajta hasítani a levegőt.
Az utána következő S+ benyújtotta a számlát ezért az élvezkedését. Itt olyan sár fogadott, ami miatt többször le kellett szállni, és az út menti susnyában menekülőutat keresni. Még mindig nem börzsönyi sarakra kell gondolni, de tény, a mai túrának ez egy - szerencsére nem hosszú - kellemetlen szakasza volt.
A S+ egynomtávos szakasza, majd az utána következő Z3 már viszont csillagos ötöst érdemelt. A Tarnai-pihenőnél kigyönyörködtem magam, majd rászántam magam, ha már erre járok, felmegyek a Kopaszra is. A Kopasz amúgy nem kedvencem. Hiába a Budai legmagasabb pontja, gondolkodás nélkül mondok tíz (a mai túrán három) olyan helyet, ahol sokkal szebb a kilátás. Hiába a körpanoráma, ha lenézek a kilátóból, lombkoronákat látok, nincs meg az a mélységérzet, ami pl az Alsó-Zsíroson, vagy akárhol máshol. Így csináltam egy fotót a kilátóról, de fel már nem mentem. Idénre ez is letudva.
Hazafelé a P3 fantasztikus volt, egy rövid szakasza volt csak kissé zavaróan csúszós. A lovasklubhoz érve jelzetlenen folytattam, amelyen még kaptam egy kis hígan folyó sarat. A János-hegyre mászó piroson már csak egy kis csúszós avar kavart be, de gond nélkül feljutottam. Innen aszfaltos legurulás volt tervben, de mivel még jók voltak a fényviszonyok, a másfél hete feltérképezett Z+ jelzésen gurultam le a Temető mellé.
A Gellérten estifotózni akartam, és, hogy ne érjek oda túl világosban, egy elég girbegurba útvonalon másztam fel rá. Ez bejött, felérve már jó sötét volt, elszórakozhattam a magammal hozott miniállvánnyal. Fél hatkor már itthon is voltam.
A túra szenzációsan sikerült. Az időjárás is hozzátette a magáét, érzésre 17-20 fok volt egész nap. A nyári öltözet, fent két vékony réteggel végig bőven elég volt, csak sötétedés után kellett elővenni a térdmelegítőt. A vége 80.70 km, és 2221 m szint (GC: 2369) lett. Az új 2010-es szintcél pedig immáron a 115 ezer méter.
Útvonal: Blaha - Ferenc-hegy - Árpád-kilátó - Apáthy-szikla - Hársakalja - Nagy-rét - Remete-hegy - Nagy-Szénás - Meszes-hegy - Fehér-út - Nagykovácsi - Anna-vadászlak - Tarnai-pihenő - Nagy-Kopasz - Vörös-pocsolya - Petneházyrét - Szépjuhászné - János-hegy - Anna-rét - Széchenyi-hegy - Sas-hegy - Gellérhegy - Blaha.
Utolsó kommentek