Viszonylag hosszú túraszünet után ismét sikerült összehozni egy elég szép létszámú klubos túrát. Mivel a túra előzetesen közepesnek lett meghirdetve, a Börzsöny kiesett, a Budait már unom, kézenfekvő volt tehát, hogy a Pilisbe és/vagy a Visegrádi-hegységbe menjünk.
A közepes kritérium miatt el kellett vetnem a kevés aszfaltozást tartalmazó, Tölgyikreken átkelő útvonalat, a hosszú-hegyi út pedig azért nem jöhetett szóba, mert nagyon elvitt volna a végcéltól: a Spartacus-ösvénytől. Maradt tehát az aszfaltos kigurulás Szentendréig, de az utolsó pillanatban változtattam, és Pomáz felől, a zöld jelzésen másztunk fel a kő-hegyi Petőfi-pihenőig. Ez necces húzás volt, mivel a zöld elég csúnyán meredek, de szerencsére senkinek sem volt (komolyabb) panasza ellene.
Kis pihenő után Lajosforrás felé folytattuk utunkat. Lajosforrás után következett egy újabb, előzetesen neccesnek gondolt szakasz, a meredek K+ lefelé. Szerencsére nem volt sár, így lényegében probléma nélkül leereszkedtünk rajta. Természetesen egy kis csalános-bozótos nem maradhatott ki, de anélkül nincs is igazi túra. A patakvölgyekért rajongóknak sem maradt hiányérzete.
Pilisszentlászlón megtankoltunk, majd elindultunk a zöld jelzésen, a Spartacus-ösvény felé. A résztvevők közül kettőnek új volt az ösvény, de az utólagos reakciók alapján egyikük sem bánta, hogy erre vezettem a túrát.
Ekkor a túrának még korántsem volt vége. Az ösvényről kiértve legurultunk az Apát-kúti vadászházhoz, onnan pedig újabb megálló következett, az Ördögmalom-vízesésnél. Ezen a napon nem volt kánikula, ezért a pancsolás elmaradt, helyette gátépítés és kacsakövezés volt a program.
Folytattuk az utunkat, jelzetlen dózerúton feltekertünk a Vízverés-nyereghez. Itt a társaság ideiglenesen kétfelé vált: a fáradtabb többség egyenesen előre Vörös-kő felé, palladium és én pedig még beiktattunk némi kerülőt. Kalandos útvonalkeresgélés után végre rátaláltunk a zöld kerékpáros jezésre, ami terveink szerint Tahiba vitt le bennünket. Ismeretlen, de már-már giccsesen szép helyeken jártunk.
Tahiba leérve azonnal megtaláltuk a visszavezető sárga jelzést. Kellemes, jó erőnlétet megkövetelő szerpentin következett, a legvégén, a Kis-bükk-tető előtt 25% feletti meredekséget is mutatott a VDO. A mászás végén csörög a telefon, palladium hívott a rossz hírrel, defekt után a gyorszár nem zárt, így számára tolás maradt vissza Tahiba. Vörös-kőre felérve a többiek már vártak rám, a rövid pihenőt fotózással töltöttem.
Az indulást egy defekt lassította, de végülis sikerült elindulnunk Álló-rét és a Skanzen felé. Legalábbis terv szerint. Ahhoz ugyanis a sárgán kellett volna menni, én pedig a pirosra vittem rá a konvojt. Csak jókora lejtőzés után ugrott be, hogy Leányfalu felé tartunk, mégpedig olyan útvonalon, ahol két éve javarészt toltam. Mivel már túl sokat ereszkedtünk, nem másztunk vissza, bevállaltuk. Nagyon jó döntés volt, két év alatt sok víz lefolyt a Dunán, remek adrenalinszint-növelő, de nem túl durva lefelét abszolváltunk. Szépséghibaként Leányfaluról be kellett tekernünk Szentendrére, de ezt a lejtőzés után egyikünk sem bánta. A gombánál már várt ránk palladium, aki a problémás gyorszár ellenére el tudott tekerni idáig. Miután feltöltöttük lemerült szénhidrát- és koffeinraktárainkat, jókedvűen vágtunk neki az utolsó, sík 20 kilométerhez.
Útvonal: Bp - Pomáz - Kő-hegy - Lajosforrás - Pilisszentlászló - Spartacus-ösvény - Ördögmalom-vízesés - Vízverés-nyerge - Tahitótfalu - Vörös-kő - Leányfalu - Szentendre - Bp. A VDO szerint 97.7 km-t tekertem, és ezalatt 1637 m szintet másztam.
Saját képek itt, Dr Bike képei pedig itt.
Utolsó kommentek