Bicikli fronton továbbra sem történt előrelépés az elmúlt hetekben, a térképeket viszont változatlan intenzitással bújom. Főleg Ausztriánál van nyitva a Google Maps, a Bergfex, vagy éppen az Outdooractive. Előző héten már végre nem csak hétköznap volt jó idő, ezért Lukival úgy döntöttünk, ideje lenne egy újabb sógorlátogatásnak.
Miért éppen Vorderer Geiselkopf?
Mivel a döntés péntek éjjel született, alvás helyett neki is álltam megfelelő célpontot keresni. A bringák cipelését elvetettük, gyalogtúrához megfelelő csúcsot kezdtem hát keresni. A hóhelyzet, és a magasságvágyam már inkább a Hohe Tauern környékére húzott. Hiába a két nap, nagyobb túra csak vasárnapra volt tervezhető, oda is úgy, hogy utána 6-7 óra a hazaút. És mivel nem vagyunk túl korán kelni szerető típusok, ezért a túra kezdő- és végpontját, és az esetleges felvonóhasználatot is így kellett méretezni. Hallstatt környékét elvetettem, ahogy Kaprunt is, ez utóbbi úgyis nyaraláshelyszínnek van betervezve. Hosszas térképbogarászás után a Hohe Tauern eddig számunkra szűz, délibb, karintiai részét pécéztem ki, Mallnitz városkában való megszállással. A célkeresztbe pedig a 3252 m magas Ankogel került, ahová úgy terveztem feljutni, hogy 1900-ig, esetleg 2700-ig felvonózunk, megmásszuk az Ankogelt, majd az utálatos lefelét minimalizálva, 2700-ról "levonózunk".
Csakhogy az Ankogelbahn július 4-ig nem működik, ez pedig csak helyben derült ki. Nulláról indulva (ami Mallnitz esetében 1200-at jelent) 2000 m szint lett volna, ami sok a betervezett 8-9 órát figyelembe véve. De nem csak ez volt az egyetlen nehézség, hanem maga a szálláskeresés is. Nem mintha nem lett volna elég panzió, gasthof, landhaus és miegymás. Csak éppen a síszezonnak vége, a nyár még épp csak kezdődik, minden szállásadó nyaral. Nagy nehezen sikerült csak felhajtani egy még ki nem nyitott landhaust, ahol azért egy szobát oda tudtak adni egy éjszakára, ami teljesítette a max 30 euró/fő/éj reggelivel elvárásomat.
Mallnitz egy 830 fős városka Karintiában, egy 8 kilométeres vasúti alagút déli végén. Minden irányból gyakorlatilag függőleges falú, 2200-3000 m magas hegyoldalak veszik körül, A környéket a 3360 m magas Hochalmspitze és a 3252 m magas Ankogel uralja, rajtuk kívül pedig hemzsegnek a 2600-3000-es csúcsok. Szállásadónk ezek közül javasolta megmászásra a 2974 m magas Vorderer Geiselkopfot. A Geiselkopf pedig megfelelt a feltételeknek. 1674 méteren van egy parkoló, vagyis nettó 1300 m szint, még éppen bevállalható 8 óra alatt.
Reggeli, pakolás, búcsú után kipengettük a 4 eurós útdíjat, majd 10 órakor, kocsit letéve, túrabakancsot felhúzva túrára jelentkezünk. Az útvonal két részből állt: sima szerpentines dózeren (avagy toronyiránt) fel a Hagener hüttéhez, ami 2448 méteren áll, onnan pedig már jóval izgalmasabb terepen fel a csúcsra, ami légvonalban a hüttétől alig másfél kilométer távolságban helyezkedik el. A parkoló-hütte szakaszra a táblák 2.5 órát jósoltak, mi 2 óra alatt a hüttében voltunk.
A hütte után, ahogy vártuk, elkezdődtek az izgalmak. Először egy kicsi gleccser, alig 15-20 méteres szakasz, de jól hallhatóan csobogott a víz a jég alatt. Nem volt veszélyes, de mégsem vágytam rá, hogy beszakadjon, én meg bokáig merüljek a jéghideg vízben. Nem sokkal később egy meredek, havas hegyoldal. Poén volt rövidgatyában-rövidujjúban gázolni a hóban, csupán az zavart, hogy itt még épp ráláttunk a hüttére, a hütte felől pedig hangos gyerekkiabálást hallottam. A hütte vezetőjének kisfia lehetett, és nem tudtam, hogy vajon nekünk kiabál-e valamit, és ha igen, akkor netán valamire fel akarja hívni a figyelmünket?
Kémleltem az eget, már amit nem takart el a fölém magasodó hegy, de viharnak nem láttam nyomát, és semmi jelét veszélynek, ezért folytattuk. Felértünk a nyeregbe, ahonnan a hüttét már nem láttuk, de a túloldali katlant igen. Ott pedig egy lavina nyomait láttuk. Nem volt nagy, a sízők indíthatták el, de saccra ha bele is került valaki, a térdénél biztos nem ért feljebb. Látványos volt, de kicsit vészjósló is. Errefelé már figyelni kellett, hová lépünk, a havas sziklák ugyanis csúsztak, a behavazott sziklaperemeket pedig méterekről elkerültük, sok helyen ugyanis a hótömb alatt nem volt semmi, csak a többszáz méteres mélység. Ahol meg nem volt hó, ott laza volt a talaj és a kövek.
Így jutottunk el egészen a csúcs aljáig, de tovább már nem. Luki kb 2940-nél megállt, nem mert tovább jönni. Én még egy sziklafalhoz bújva, a sziklafal és szakadék között óvatosan hóban lépkedve felmásztam 2950-ig (legalábbis a Locus Pro szerint), de tovább én sem mertem menni. Kicsit hangulatromboló volt, hogy itt még a nap sem sütött, ma először és utoljára fáztam, és vissza akartam menni olyan helyre, ahol biztonságosan leülhetünk.
Visszamásztunk egy pár métert, és végre teljesen biztonságos terepen elütöttük a pihenőt, amit amúgy a csúcsra terveztünk. Nem bántuk, a kilátás innen is mesés volt, a statisztikát sem kellett szégyellni, 4 óra alatt jutottunk fel ide a parkolóból. Visszafelé a hüttéig volt még 1-2 necces, de nem veszélyes szakasz, például a már említett hómező, amelyen lefelé haladva mindketten elcsúsztunk, de gond nélkül megfogtuk.
A hütténél gyors kólaszünetet tartottunk, amely során le sem vettem a szemem a Geiselkopfról, és az útvonalunkról. A maradék 800 m szinttől lefelé féltem, de a botnak hála a térdeim teljesen jól tolerálták a nemszeretem mozgástípust.17:20-kor az autónál voltunk, így bruttó 7:20 perc alatt jártuk meg az utat. Mallnitzba visszaérve még vacsoráztunk egyet, majd hétórás autókázás zárta a napot. Azt még persze megemlíthetném, hogy az S6-os mellett, Leobenben, 292-es euróval számolva is 398 Ft-ért tankoltunk tele...
- A túra képei
- Track (nem saját, de ugyanaz a túra)
Utolsó kommentek