A szerdai Nagy Punnyadás után csütörtökön újra autóba vágtuk magunkat, de most a festői szépségű Semmeringben parkoltunk le. Célunk a városka fölé magasodó két nagy hegy,az 1340 méteres Hirschenkogel, és az 1523 méteres Sonnwendstein megmászása volt.

Semmering eleve 1000 méteren feszik, szóval ez nem tűnt emberfeletti feladatnak, az viszont igen, hogy az első kilométeren ne álljunk meg méterenként. A két egymás mellett álló hegy látványa ugyanis újra és újra előcsalogatja a fényképezőgépeket.

Nagy nehezen csak eljutottunk a Bikepark bejáratáig. Ekkor azt hittem, hogy a park egy hermetikusan lezárt terület, és mivel nem volt kedvünk belépőjegyet perkálni, elindultunk egy találomra jónak vélt úton, ami a parkot balról kerülte, és a kezdeti aszfaltozás után egy durván meredek földútban folytatódott. Itt csatlakozott hozzánk egy magyar srác is, hárman küzdöttünk a 27-29%-os emelkedővel, amit még nehezített néhány slégan bevájt árok is. A park "kerítése" mellettünk haladt, de volt olyan szakasz is, ahol simán bemehettünk volna, ott egyszerűen nem volt kerítés. Tehát nem átvágták, stb, hanem nem volt. A mászóka azonban véget ért, mert egy helyen megjelent balról is ilyen kerítésszerűség, összezárt a jobbról mellettünk haladóval, így zsákutcába jutottunk. Az általunk nem ismert srác bement a parkba, Lukinak ez nem volt ínyére, így 1200-ról visszagurultunk a park bejáratáig, és jobbról próbálkoztunk.

Sikeresen, találtunk egy jó irányba haladó dózert, ami a park mellett szerpentinezett fel, mindkét meghódítandó csúcs irányába. Menet közben többször rácsatlakozhattunk volna a park déhás lejtőjébe, de ehhez nem volt kedvnk, így a dózeren másztunk fel a Hirschenkogelre. Ide érkezik a Bikapark felvonója is, de a "Streckék" nincsenek elkerítve, tehát úgy tűnt, akárki bemehet, csak a felvonózásért kérnek díjat.

Megcsodáltuk a kilátóból látható panorámát, visszagurultunk egy elágazáshoz, majd felmásztunk a Sonnwendstein csúcsa alatt lévő hüttéhez, ahol 1450 méteren költöttük el uzsonnánkat. Itt a szlovák kofola után újabb nemzeti italt kedveltem meg, az osztrák Almdudlert, és a már szinte minden túrára jellemző cicázásból is kijutott mára is. Kaja után be akartuk fejezni a dolgunkat, de csak 1496 méterig jutottunk, mert lezárásba botlottunk. Nem bántuk, a kilátás ugyanis már megvolt a hüttében.

Visszagurultunk a Hirschenkogel alatti elágazáshoz, Luki innen a már ismert útvonalon gurult le, én visszamásztam a felvonó tetejéhez, hogy a Family Streckén guruljak le. Odafönt azonban győzött a kalandvágy, így a Freeride Streckének mentem neki. Nem bántam meg, végre technikás, gyökeres, rámpákkal tarkított lejtőn zúzhattam lefelé, bár egyszer sok lett a jóból, egy ugratón elrepültem, és nagyot estem. Szerencsére jól, mert azonnal folytatni tudtam. Néhány arc megelőzött, de mind páncélban és full face sisakban, nagy rugóutas bringával, szóval velük nem versenyeztem. Kicsit megzúzva, de vigyorogva értem le, ahol Luki már várt rám.

Gyorsan visszatekertünk az autóhoz, felcuccoltuk Lukit, ő autóval folytatta, én pedig mögötte, néhol általa feltartva (lejtőkön), néhol lemaradva (emelkedőkön) tekertem Reichenau an der Raxba. Ez végig aszfaltos szakasz volt, több outissal is találkoztam, de minden millimétere megérte. Breitenstein után egy sötét, félelmetes, de gyönyörű, sziklafalakkal körülvett szerpentin, majd a már kedden is végigjárt, Reichenauba vezető száguldás tette fel a koronát a mai napra.

Útvonal: Semmering - Hirschenkogel - Sonnwendstein - Hirschenkogel - freeride pályán Semmering - Breitenstein - Orthof - Reichenau an der Rax. Táv: 37 km, szint: 1181 m. Az első 12 km érdekes volt, akkor hoztunk össze ebből 800-at :).

Képek itt találhatók.