A veszprémi klubos túrák után már kettesben érkeztünk Velemre, amely falu Kőszegtől délre található, Írott-kőhöz a legközelebbi magyarországi település. Jó kiindukópontja a Kőszegi-hegységet bejáró túráknak, továbbá másfél órás autóúttal elérhető a Rax-Schneeberg, amelyek az Alpok legkeletibb, 2000 méteres részei.
Velem pont az én ízlésemnek megfelelően helyezkedik el. Minden utca mellett patak folyik, minden kereszteződésben patakok folynak össze. Szállásadónk szerint ebből voltak is gondok pár hete, szerencsére ideérkeztünkkor már tekerhető állapotok fogadtak. A hétfői terv az Írott-kő meghódítása volt, kiegészítve ausztriai legurulással, és Kőszeg felé történő visszaérkezéssel. Írott-kőnek a Velemről induló piros jelzésen vágtunk neki, ami az alsó szakaszán egy völgyben fut. Nagyon meredek, vadregényes hegyoldalak között csobogó patak, abszolút Börzsöny-érzésem volt, leszámítva, hogy a Kőszegi-hegység még annál is kihaltabb.
A pirosról letévedtünk, de nem aggódtam, az irányzék jó volt, és hamarosan belefutottunk olyan jelzésekbe, amelyek visszavezettek a pirosra. Hamarosan csatlakozott a kék is, és egyre meredekebben kaptattunk felfelé, Luki meg is jegyezte, hogy mintha Csóványosra mennénk. Igaza volt, bár szerintem Írott-kő még Csóványosnál is keményebb.
Felérve kicsit csalódás volt. A kilátó felső része le volt zárva, bár a magasságából itélve onnan sem lehet túl nagy panoráma, szóval már nem áll a Csóványossal való összevetés. Ezen kívül csak a kilátóban elhelyezett táblák emlékeztetnek, hogy itt valaha vasfüggöny állt. Gyorsan tovább is álltunk, mert már mindkettőnket izgatta, milyen Ausztriában montizni.
Nos eléggé más. A magyar oldalon fagyökerek és kövek között, kimosott úton szenvedtük fel magunkat Írott-kőre, odaát széles döngölt dózerúton gurultunk lefelé. Ez most nem kritika volt a magyar résznek, én ugyanis személy szerint imádom a patakátkeléseket, a technikás szakaszokat, a kidőlt fákat leszámítva, de a többség nyilván a jól tekerhető osztrák részre szavazna. A jelzéseik rendben vannak, a magyar gyakorlattól eltérően nincs minden második fán jel (mondjuk MO-n se mindenhol...), csak ott, ahol el lehet véteni, ott viszont nagyon informatívak. Érdemes őket jól megnézni, mi azért vétettük el a jó irányt, mert nagy betűkkel volt rajta tiltva a kerékpározás (és a lovaglás), és csak visszatérve vettük észre a kisbetűs kiegészítést, miszerint ez a jelzett utakra nem vonatkozik.
A szabályok kiismerése után élvezetes száguldozás következett Lockenhaus-ra (Léka), és ezen a szakaszon egy rövidke egynyomtávos erdei csikicsukit is kaptunk, ami azért nem jellemzője az osztrák montis utaknak.
Léka gyönyörű kis falu (város), pont amilyennek egy osztrák települést elképzelek. A montizás viszont innen véget is ért, a továbbiakban a Kőszeg felé vezető út mentén fekvő osztrák településeket vettük sorra, remekül kitáblázott, szép, és aszfaltos bringautakon.
Kőszegen cukrászdáztunk, majd a Natúrpark kerékpárutat követve kanyarogtunk vissza Velemre. Visszaérkezés után már egyedül feltekertem még a Velem fölött magasodó Szent Vid kápolnához, ahol csalódottan vetem tudomásul, hogy alulról ugyan remekül látszik a templom (tornya), de a templom mellől a fák eltakarnak minden kilátást. Kárpótolt, hogy egy remek (az elmúlt hetek felhőszakadásai által kimosott és nagyon köves, technikás) ösvényen zúghattam le, vissza a szállásunkra.
Első ausztriai tekerésem tanulsága, hogy csodálatos, még kiváncsibb lettem az alpesi részekre, mint korábban, de már ennyi (és persze az informátoraimtól kapott) információ alapján állíthatom, hogy Ausztria után sem lesz hiányérzetem a magyar hegyekben.
Utolsó kommentek